
Már pár napja meg akartam ezt bejegyzést ejteni, mikor a NYT-t (lásd lent a linkeknél) olvastam, de baj volt a szememmel. De ismét egy indok arra, hogy dühöngjek kicsit. :}
Emlékszünk még az Echelon-botrányra?. Nos, manapság már nem kell ilyen nagy költségekbe verni magunkat, ha egy másik állam adatait akarjuk kifürkészni.
Létezik egy központi cég Belgiumban, amit SWIFT-nek hívnak. Ez egy rövidítés, ami a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunications[/s], azaz a [i]Társaság a Nemzetközi Bankközi Üzleti Kommunikációs Rendszerekért fedőnevet viseli, és az a feladata, hogy a világ bankjai közötti kommunikációt összehangolja, szervezze, szabványosítsa. Könnyen belátható, hogy ez az egyik idegközpontja a pénzügyi világnak, és milyen értékes adatok mennek át itt nap mint nap.
A belga hatóságok most eléggér berágtak erre a cégre, mert a SWIFT szó nélkül kötélnek állt, mikor a CIA azt kérte tőle, hogy ugyan már hadd nézzen bele a pénzmozgásokba, hiszen neki harcolnia kell a terrorizmus ellen. Válogatás nélkül.
(Remek. Csodálkozom, hogy ezt az APEH miért nem lépte már meg eddig, pedig megvan hozzá ez a fajta mentalitása.)
A SWIFT tette mindezt úgy, hogy évek óta egy árva szót sem szólt erről a kis cinkosságról senkinek sem, és gátlástalanul kiszolgáltatta a pénzügyi tranzakciókról szóló információkat. Nagyon érdekes elképzelni, hogy vajon a CIA mennyi időt és energiát spórolt meg ezzel a digitális aranybányával, hogy feltérképezze egy másik állam gazdasági versenyképességét.
Mivel az EU haloványan, de arra törekszik, hogy az USA gazdasági hatalmát valahogy kiegyensúlyozza, így végül is kipattant a botrány, hisz nehéz úgy harcolni, hogy az ellenség számára átlátszó vagy és minden lépésedről előre tud.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő penetráns lépés a magánszférádba a 'terrorizmus elleni harcban'...
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| BigBrother1984_sml.gif | 18.42 KB |
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
Friss hozzászólások
3 év 27 hét
3 év 29 hét
3 év 29 hét
3 év 29 hét
3 év 29 hét
3 év 30 hét
3 év 34 hét
3 év 34 hét
3 év 35 hét
3 év 36 hét